2024. 07. 24. szerda - Kincso, Vladimír
Keresés
FRISS

Ma már csak emlék

Sokáig az jellemezte egyebek mellett a Nagykürtösi járást, hogy egyedüliként a járások közül nincs vasútja. Ami csak részben volt igaz, mert a MÁV-val történt megállapodás keretében egy Kishalomról (Malé Straciny) induló vasúti szakasz épült Bussáig majd át a magyar határon Nógrádszakálig. Itt már adott volt a határátmenet Ipolytarnócról Losonc felé. Az államközi szerződések megkötése után 1951. szeptember 12-én indulhatott meg a forgalom, amely kizárólag teherszállításra irányult.

Közel 30 év múltán, 1978-ban Kishalom és Nagykürtös között is megépült a pálya, és ezen a vonalon Bussa és a járási székhely között megindult a személyforgalom is. Kihasználtsága miatt azonban közel másfél évtized után megszűnt. Maradt még néhány évig a teherforgalom, de a nagykürtösi szénbánya bezárását követően, ahonnan a nemeskosztolányi erőműbe szállították a szenet, ez is leállt. Így aztán ma már csak emlék a vasúti közlekedés a járásban.

Megmaradt ugyan a térségben az egyvágányú vasútvonal a vasúti átjáróknál kihelyezett közúti jelzőtáblákkal együtt. A mellékelt fénykép a bussai vasúti átjárónál készült, és a Stop tábla változatlanul megálljt parancsol az arra haladó gépkocsik vezetőinek. Még a helyi és környékbeli autósok sem kockáztatják meg, hogy megállás nélkül áthajtsanak a síneken, holott jól tudják, hogy hosszú évek óta nem jár arra vonat.  Mégpedig azért, mert állítólag  előfordult, hogy az ott lesben álló rendőrök  megbírságolták a Stop tábla utasítását nem respektáló gépkocsivezetőket.

Nem volna célszerűbb a folyamatos közlekedés biztosítása érdekében letakarni a táblát? És a vasúti átjáró közelében látható helyen elhelyezni egy figyelmeztető táblát az alábbi szöveggel: A vasútvonalon meghatározatlan ideig szünetel a forgalom!

Fotó: A szerző, világháló

hirdetes
hirdetes
hirdetes
hirdetes