Társadalmi, esetleg szűk közösség mozgolódásunk, emberekkel való érintkezésünk következménye, hogy egyre gyakrabban azt tapasztaljuk, hogy a legváratlanabb helyzetben, nem várt módon és sajátságosan, érthetetlen stílustalansággal, beszólogatnak nekünk. Okkal, ám leginkább ok nélkül.
Ha nem halad a vevőpultnál, a kasszánál, az autópályán a sor elég gyorsan, tizedmásodperc töredéke alatt valakinek biztos elgurul a gyógyszere.
Az előzékenység, kedvesség, vagy türelem ma már inkább csak szűk környezetünk számára tartogatott nagyon értékes erény, de kevesen gyakorolják kívülállókkal is, mert azt hiszik gyengeségük jele. Az emberi természetünkben benne van, hogy azonnal kell minden, amit a szem-száj megkíván, és azt várjuk el a környezetünktől, hogy szüntelenül készen álljon kifürkészni, hogy mit is akar a másik, kitalálni a gondolatait és a kívánságát.
Elég sokan veszik az értelmetlen bátorság korbácsát, hogy oda vissza csapjanak vele, ítélkezve a másik felett, mert az nem fürkészte ki villámgyorsan, hogy mi jelzés nélkül merre kanyarodunk az utcán.
Félhangos megjegyzést tesz a legtöbbünk a másikra, orrunk alatt elmormolunk egy-egy jó kívánságot, de egyre több a merészebb, meggondolatlanabb ember, aki minden jóindulatot mellőzve kritizál másokat. Eljutottunk oda, hogy kendőzetlenül, azonnal reagálva egy történetre kimondjuk a gonoszkodó gondolatainkat azoknak, akik nálunk elesettebbek.
A feltörő ingerültség verbális agresszivitás formájában mérgezi az emberi kapcsolatokat, mert sokan a számukra nem kedvező helyzetet úgy orvosolják, hogy a legválasztékosabb trágárságokat vágják a másik ember fejéhez. Gond nélkül ránk förmednek számunkra teljesen idegenek, ha olyasmit mondunk vagy teszünk, ami őket zavarja. És egyre több dolog zavarja a ma emberét.
Nem ebben a világban él, mert a mesterségesen generált virtuális tér porszívó módjára beszippantotta. A zebrán, a hepehupás járdán is nyomkodja a telefonját. Tombol a harag, a sértettség mindenhol, ahol több ember van, mint amennyit szeretnénk. A beszédstílus is hatalmas romláson ment át. Attól érzik magukat erősnek, hogy káromolnak Istent, embert egyaránt.
A felnőttek viselkedése ugyanerre tanítja gyerekeket: „Ha bántanak, add vissza! Ha beléd rúgnak, tedd azt te is.“
Nem sokan hajlandóak beismerni azt, hogy tévedtek, vagy nem tökéletesek. Ebből fakad a legtöbb konfliktus. Ezzel a viselkedéssel mi magunk is áldozatok vagyunk, saját magunk áldozatai, mert osztályrészünk a kirekesztés és magány. Senki sem akar hosszútávon szúrós nyelvünk hatósugarába kerülni.
fotó: Freepik
