Így vagy úgy, de mindannyian tisztában vagyunk a magány fogalmával. Az az állapot, amikor egyedül kell megküzdenünk az élet hullámaival, mert nincs senki mellettünk. Lehet ez átmeneti vagy hosszan tartó állapot is, a hangsúly az egyedülléten van. Van azonban a magánynak egy másik arca is, amiről kevesebbet hallunk - amikor egy társaság kellős közepén tör ránk a bénító érzés.
Hányszor hallottunk már olyan esetről, hogy egy közkedvelt emberben merültek fel öngyilkossági gondolatok magánya árnyékában, miközben napról napra körülvették őt barátai, családtagjai. Ez mutatja, hogy önmagában a társaság nem elég - annak minősége a lényeg. Lehet 1000 barátunk is, ha valójában egyben sem bízunk meg, élhetünk hosszú évek óta párkapcsolatban, ha valójában már csak a megszokás tart össze bennünket, és lehetünk népszerűek az iskolában, ha ezeket a kapcsolatokat csak az érdek tartja össze. Talán minden héten megjelenünk a helyi bulikban, a közösségi médiánk tele van olyan képekkel, hol mások oldalán mosolygunk egy borospoharat tartva, sőt az is lehet, hogy a telefonunkon folyton megjelenő üzenetektől már egy percnyi nyugtunk sincs.
Ez azonban nem jelenti azt, hogy van is kire számítanunk. Felszínes ismeretségből megszámlálhatatlan mennyiségűt fenn lehet tartani, hiszen nem sok energiabefektetést igényelnek. Ami a valódi kérdés, az az, hogy ha mi kerülünk bajba, van-e kihez fordulnunk? Ez a sok szombat esti barát, akivel jó a buli és csúszik az alkohol, vajon ott lesz hétfő reggel is, amikor valakinek kiöntenénk lelkünket? Ismerjük a mondást, miszerint a minőség fontosabb a mennyiségnél, a kapcsolatoknál pedig ez hatványozottan igaz.
Vannak olyan emberek, akik tudatosan keresik ezt az érzelmi elszigeteltséget, ez azonban a ritkább verzió. Valójában mindenkinek szüksége lenne érzelmi biztonságra, egy hálóra, mely megtartja őt, ha kihúzzák lába alól a talajt. Hasonlítsuk az embert a farkasokhoz: falkában vonulnak, hisz egyedül még ők is kevesek a világ ellen. Nekik is szükségük van társakra, akárcsak az embereknek - a magányos farkas kifejezés is inkább keserűséget sugároz, mint szabadságot. Manapság nem egyszerű mély kötődéseket kialakítani, hiszen az előző példát nézve sokan megelégszenek a felszínes, haszonnal járó kapcsolatokkal, legyen szó valakiről, aki kapható a szórakozásra, vagy egy szaktársa, aki megszánja őket a következő órai leckével. Elképzelhető azonban, hogy ezeket az embereket is többször hagyták már cserben a nehéz időkben, ezért nem törekszenek mélyebbre ásni.
Nem kell mindenkiben a legjobb barátunkat keresni, de fontos lenne megtartani a bizalmunkat és nyitottságunkat az emberek felé, és nem beleragadni magányunkba. Sokszor csak egy kis löket kell a másiknak, és ő is kapva kap az alkalmon, ha azt érzi, hogy valaki őszinte nyitottsággal közelítene felé, és végre nem közönyösen. Elmagányosodó társadalomban élünk, de mint mindent, ezt is érdemes megpróbálni kicsiben megváltoztatni - törjük meg mi a rossz berögződéseket, és törekedjünk értékes kapcsolatok megteremtésére.
fotó: Pixabay
