Már egészen kicsiként hozzászoktatnak minket ahhoz, hogy egyszerre több területen is ki lehet teljesedni. A tanórák után többféle szakkörre is beíratnak bennünket, hogy hasznosan teljen az idő. Így fordulhat elő, hogy egy 10 éves gyermek már több éve jár festésszakkörre, mellette sakkozik, nyelvi versenyekre készül, hetente többször kézilabda edzése van, és mindemellett minden hétvégén még lovagol is, amikor éppen nincs a csapatnak meccse. Természetesen az iskolában is jól kell teljesítenie, és bár ő még nem tudja, ezzel már előre megalapozzák számára azt, hogy felnőttként is mindent egyszerre akarjon csinálni, ráadásul eredményesen.
Sok szülőben ott van az elvárás gyermeke felé, hogy kiemelkedően teljesítsen, lehetőleg mindenben, amibe belevág. Hangosan kifejezik büszkeségüket, ha jó eredményt ér el, és még hangosabban csalódásukat, ha kevésbé. Köztudott tény, hogy gyermekkorban sokkal könnyebben megy az új dolgok megtanulása, legyen szó egy új nyelvről vagy sportágról, így addig akarják fejleszteni gyermeküket, ameddig csak lehet. Ez önmagában jó dolog, hiszen egyrészt már egészen kicsi korában kinyílik számára a világ, másrészt rengeteg képességgel ruházzák fel a későbbiekre. Azonban minden azon múlik, hogy mindezt hogyan tálalják a gyereknek - kényszerként vagy lehetőségként.
Amikor lehetősége van választani, hogy miben szeretne fejlődni és miben nem, akkor sokkal lelkesebben fogja végigjárni a későbbi utat, hiszen ő döntött úgy, hogy szeretné. Nem érzi a nyomást, hogy csinálnia kell, inkább csak az örömöt, hogy megteheti. Ugyanez vonatkozik arra is, hogy mondhasson nemet, ha valahol már nem érzi jól magát, még akkor is, ha a teljesítménye kiemelkedő az adott területen. Fontos dolog már egészen kiskorban teret hagyni a gyerekeknek, hiszen a rájuk erőltetett tevékenységekből nem sok jó fog származni a későbbiekben. Abból egyedül azt tanulják meg, hogy akkor sem szabad kilépniük, ha már nem kellemes számukra adott szituáció, és olyan helyzetekben is küzdeni kell a jó eredményért, ami belül már nem is fontos számukra.
Ha erre a hiedelemre rájön még az is, hogy csak akkor kapnak valódi elismerést a szülőktől, ha lehetőleg minden különböző területen helyt állnak, akkor már kamaszkorukra is nagyon erős teljesítménykényszerben fognak szenvedni.
Egészen egyszerű ennek a pszichológiája:
Ha úgy érzi, hogy akkor kap őszinte szeretetet és büszkeséget, ha ő mindenben jobban teljesít, mint mások, akkor megállíthatatlanul küzdeni fog ennek bizonyítása érdekében...
Legalapvetőbb igényünk, hogy szeressenek bennünket, így bármit megteszünk, hogy ezt megkapjuk, pláne gyermekként. Megtanulunk mindenben sikereket elérni, és elnyomni saját szükségleteinket, mert inkább leszünk kimerültek, mint magányosak. Ezt a felfogást később sem tudjuk komoly erőfeszítés nélkül leküzdeni, hiszen a teljesítménykényszer ugyanúgy megmarad, csak már nem külső forrásból érkezik, hanem önmagunkból.
Akkor érezzük hasznosnak, produktívnak és értékesnek magunkat, ha minél több mindenhez értünk és minél több mindent csinálunk egyszerre. Felnőttként is hasonló a helyzet, mint kiskorunkban, csak most az egyetem és munka mellé vállalunk extra felelősségeket, képezzük magunkat egyszerre több irányba, vagy vállalunk másod- illetve harmadállást. Sokszor ezt nem azért tesszük, mert egzisztenciálisan szükségünk lenne rá, hanem mert megszoktuk, hogy sok irányba fejlődünk párhuzamosan. Illetve, az is közrejátszik ebben, hogy mivel az évek során ennyi mindenben kipróbáltuk magunkat, sok területben elértünk már egy olyan szintet, vagy érdeklődést, amelyet később nehéz elengedni. Bármennyire is nem arra épül a karrierünk, vagy nem azt az utat erősíti, amit mi igazán képviselünk, nem könnyű elszakadni valamitől, ami éveken keresztül meghatározott bennünket.
Nehéz meghúzni a határt, ha senki nem tanította meg nekünk, hogy hogyan is kell azt. Szüleinktől is gyakran látjuk, hogy éjt nappallá téve dolgoznak, majd belénk nevelik azt, hogy mi is csak így lehetünk valakik. Bár egyre több szó esik manapság a pihenés, a lelki feltöltődés és az önkontroll fontosságáról, ilyen mélyen bennünk gyökerező hitrendszert nem lehet átformálni egyik napról a másikra. Nincs is azzal gond, ha sok minden iránt érdeklődünk, hiszen ettől lesz igazán szerteágazó a személyiségünk.
Minden területen az egyensúly megtalálása a fontos.
Az, hogy megtanuljunk mérlegelni, nemet mondani és legfőképpen priorizálni, hiszen ezek nélkül nagyon gyorsan be tud temetni bennünket mindaz, aminek valójában a fejlődésünket kellene szolgálnia.
fotó: Pixabay
