Mindannyian tapasztalhattuk már, hogy ahol kettőnél több ember találkozik, és elkezdik méricskélni egymást, kialakulhat az irigység. Kevés olyan kényelmetlen érzés van, ami ennyire birtokba tudja venni az emberi gondolkozást, mint az irigység. Sokan megtapasztalták az életük folyamán, hogy az irigység haragot, rosszindulatot, ellenségeskedést szül.
Ha végiggondoljuk emberi kapcsolatainkat, akkor azonnal nyilvánvaló lesz, hogy kikre vagyunk, vagy voltunk legfőképp irigyek, és miért. Egy szegényebb társadalmi közösségben, ahol a javakat megpróbálják viszonylag egyenlően elosztani és felhasználni, sokkal kisebbek a különbségek a családok között, és nem annyira feltűnő az emberek életkörülményei közti eltérés. Ha visszaemlékszem a gyermekkoromra: rendkívül gazdagok és már-már tündérmesébe illően szépek főleg a tévében, a filmekben voltak az emberek. De ha körülnézünk a világban, láthatjuk, mennyire megváltozott minden.
Gyermekkorunkban szerettük a hősöket, a filmben, a mozivásznon megjelenő sztárokat, és felnéztünk rájuk. Irigység nem volt bennünk, mert tudtuk, hogy elérhetetlenek számunkra. Nem kavart fel bennünket, és nem rendezte át a gondolkodásunkat, nem tett a rabjává nap mint nap.
Nagyon sok ember a világban a világnak él. Nem a saját életét éli, hanem mindig valaki másét. Létszükségletnek gondolják a javaik, a jó sorsuk és a szerencséjük bemutatását. A közösségi média, a celebek, az Insta- és YouTube sztárok világában nem sűrűn találkozhatunk olyan emberekkel, akik szerencsétlenek, boldogtalanok vagy szegények lennének. Mindenki széles mosollyal az arcán hirdeti, árulja a különböző márkás termékeket.
A média embere folyamatosan nyaral, utazgat, szórakozik, sportol és kifogástalan megjelenésű. Mintha a világ nem lenne más, mint egy végeláthatatlan szórakozás, vidámság, óriási buli helyszíne, ahol mindig szól a zene, és folyamatosan van mit harapni, hol ebből, hol abból. Lelkünk mélyén érezzük és tudjuk, hogy ez az egész kép hamis, álságos a mosoly, hazug a kapcsolat, s mégis azzal szembesít bennünket a látszat, hogy mi a látottaknál sokkal rosszabb helyzetben vagyunk. Nyaralni csak a nagymamához megyünk, esetleg hétvégén a Balcsi partjára, ami lassan elég snassz, bezzeg mások „Horvátoznak", „Dubajoznak", „Kanári szigetelnek". És az agy könnyen elfogadja azt, amit a szem érzékel. Az irigység gyorsan átcsap rosszindulatba, mert pokolian nehéz megemészteni mások sikereit. Pedig csak körbe kellene nézni a saját házunk tájékán, hogy személy szerint miben vagyunk sikeres, és miért és kinek adhatunk hálát mindazért, amik vagyunk, és amink van.
Nekem a saját kertem és a társasházi muskátlis emeleti teraszom is a béke szigete...
fotó: Pixabay
