„Most, most, most élsz…” - hangzik el Máté Péter mindenki által ismert zenéjében, mely a mai napig megmozgatja lelkünket, bárhol csendüljön is fel. Örökérvényű igazság ez, melyet könnyen elfelejtünk a hétköznapok során. Szeretünk tervezni, mindig csak a jövőre koncentrálni, megszakadni a jelenben, hogy később majd jobb lehessen, hogy majd évek múlva kiélvezhessük a mostani munkánk gyümölcsét. Arra azonban senkinek sincs biztos válasza, hogy mennyi időnk van még hátra. Amit ma nem teszünk meg, nem élünk meg, arra lehet, hogy holnap már nem lesz lehetőségünk. Semmink sincs, csak a jelen pillanatunk.
Senki sem azzal a gondolattal ébred reggelente, hogy lehet ez az utolsó napja a Földön, azonban néha lehet érdemes lenne így nézni az életet. Mindannyian találkoztunk már megrázó esetekkel, hirtelen véget ért életekkel, melyekben még annyi lehetőség, annyi meg nem élt pillanat volt. Sok mindenre van a mai embernek válasza, arra azonban talán sosem lesz, hogy miért jut egyeseknek sok, míg másoknak igazságtalanul kevés idő. Miért nem kap mindenki ugyanannyi lehetőséget, hogy beteljesítse álmait és vágyait. Azonban, mivel ez a világ rendje, kötelességünk úgy élni, hogy a lehető legtöbbet kihozzuk abból az időből, ami nekünk megadatik. Sosem tudhatjuk, vár-e még egy holnap ránk, vagy egyedül a ma jutott.
Ideje meglépni, amit eddig nem mertünk. Belevágni egy új kalandba, megvenni azt az egyirányú repülőjegyet, vagy szerelmet vallani. Most kell megtennünk, mert most még megtehetjük. Sose leszünk annál fiatalabbak, mint ebben a másodpercben vagyunk, az idő megállás nélkül pörög, a lehetőségek pedig nem várnak ránk az idők végezetéig.
Tudnunk kell értékelni az adott nap lehetőségeit, a változtatás képességét. Nem törődhetünk bele, hogy nekünk most csak ennyi jutott, ha a lelkünk mélyén érezzük, hogy ennél jobb is lehetne. Nem évek múlva, nem a diploma vagy a második gyermek után, hanem most. Törekednünk kell arra, hogy visszatekintve egy teljes életet lássunk, amit úgy éltünk le, hogy az valóban értékes pillanatokkal volt megtöltve, nem pedig folytonos várakozással. Nem lehet boldog az az ember, aki egész életében csak vár egy jobb, megfelelőbb pillanatra. Ijesztő az ugrás, de még ijesztőbb az egy helyben maradás. Hinnünk kell benne, hogy most is megérdemeljük a jobbat, nem vagyunk időhöz vagy mérföldkövekhez kötve. Vagy most leszünk boldogok, vagy mindig csak kergetni fogjuk a boldogságot.
Azok a pillanataink a legmaradandóbbak, melyekről már akkor tisztán érezzük, hogy hiányozni fognak, mikor még el sem múltak igazán. Ezek azok, amikre visszatekintve egy örök nosztalgia fog hatalmába keríteni, és régi szép időként fognak a fejünkben élni. Ha jól éljük az életünket, a megfelelő dolgokat priorizálva, akkor ilyen momentumok fogják kitölteni lelkünket, és mi is nagyobb békében leszünk a mulandóság gondolatával. Most élünk, most vagyunk képesek mélyen beszívni a levegőt és tárt karokkal kiállni a világ elé – a holnapot már senki sem tudja megígérni nekünk.
szerző: Kiss Dóra
fotó: Pixabay
