A ma emberének legnagyobb rákfenéje a gyorsan kimondott szó és ítélet lett. Minden emberi élethelyzetektől függetlenül véleményt mondunk mindenre és mindenkire. Véleményünk és ítéleteink nagy része megalapozatlan, hiányos információk alapján született, tartalmatlanan és üres.
Nagyon sokan csak üresen fecsegnek, beszélnek, mert hallatni akarják a hangjukat, hogy így figyelmet csikarjanak ki maguknak és fontoskodhassanak. Mindegy mit és hogyan mondanak, csak valahogy a vélemény bennük ne ragadjon egy percig se, mert az talán meg is fojtaná őket. Talán szorulást okoz nem csak a torokban, hanem néha máshol is. Szív és gyomor tájékon egyaránt. Az emberi véleménynyilvánítás nem is lenne akkora baj, ha nem párosulna erőszakos hozzáállással és kizárólagos megnyilvánulásokkal.
Olyan erőszakos, hogy sokszor azt gondolom, Istennek hála, hogy a szavak nem okozhatnak azonnali halált, vagy világok harcát, bár a verbális erőszak is képes tönkre tenni az embert. Valamiféle rögtönítélő bíróságokká nőtte ki magát a környezünk és a digitális térben bolyongó, azonnali hozzászólok, kommentálók, virtuális graffitisek, és firkálgatók nagy csoportja. Természetesen nem arról van szó, hogy valaki helyesli az ilyesmit, csak az a megdöbbentő, ahogy felnőtt, érettnek aligha nevezhető emberek egy neten látott híradás és cikk után kibelezni, megnyúzni, és agyonverni akarnak valakit, aki lehet, hogy hibázott vagy nagy a vétke, de akkor sem oldódik meg a helyzet, ha azonnal a lincselést, karakter gyilkosságot követünk el vele szembe, így válva magunk is digitális hóhérokká.
Sokan minősíthetetlen kifejezésekkel adja a világ tudtára a felháborodását. Való igaz, hogy a mai világ olyan felháborítóan durva, közönséges, erőszakkal teli tud lenni, amilyent nem nagyon tapasztaltunk régebben, de azért kell lennie egy határnak. Az emberi kegyetlenségnek, az egymás iránt elkövetett gonoszságnak nincs mértéke. Ha egy véleménynyilvánítás, cikk vagy híradás alatt lehet névtelenül, hamis identitással szitkozódni, vagy elítélni valakit azért, mert szebb, gazdagabb, ügyesebb, okosabb, vagy egyszerűen másabb az átlagnál, akkor nagyon sokan meg is teszik. Ám a reakcióink, a miértek, az okok, az indokok talán nem elégségesek a válaszokra, még sincs szükség arra, hogy örökösen szitkozódjunk. A digitális világ tele van átkokkal, rosszindulattal és komoly fenyegetésekkel. Vajon tényleg ennyire kicserélődött a világunk emberileg, vagy ez csak egy nagyon primitív rétegre vonatkoztatható. Gondolkodjunk el primitív hóhérokká degradáljuk -e magunkat.
Játszunk el a gondolattal: Ha vajon, szabad kezet kapna az a képlékeny mindenre befolyásolható nagy tömeg, mivé fajulna az ember és benne a világ? A válassz teljesen egyértelmű, beköszöntene az örök sötétség, és káoszba fulladna a világunk. Könnyű a névtelenség leple mögött, az állprofilok világában nem gondolkodni, és levonni egy véglegesnek látszó tanulságot, pedig csak a kocka egyik oldalát láttuk. Az emberi élet sokszínűbb és összetettebb, mint egy Rubik kocka, mégis úgy viselkedünk, mintha minden oldalát ismernénk és ki tudnánk pik-pakk rakni. Már nem a kispadon a ház előtt pletyóznak a magukat arra érdemesnek tartók. Hanem helyüket átvéve a rosszmájú humán térfigyelő kamerák tekintetünket vizslatva romba döntve ezzel emberi életeket, hanem könnyebb lett az interneten kiadni a napi felgyülemlett indulatot és feszültséget és hagyni, hogy a szürke arctalan és névtelen tömegben a birkákkal együtt bégessen valaki.
Értékes embernek maradni ebben az arctalan tömegben komoly próbatétel, és sokan elbuknak. Mégis mindig vannak, akik kiválnak, felülkerekednek önnön magukon, és irányt váltanak. Hol marad az úgy nevezett kulturált véleménynyilvánítás, a tisztelettudó értelmes logikai érvelés és észre vételezés, hol marad el a tisztelettett adó emberi gesztus? Muszáj felrobbanni belülről, hogy kijöjjön minden, válogatás nélkül? Félelmetes arra gondolni, hogy mi lenne, ha egyszer elszabadulhatna a pokol.
A legrosszabb az, hogy mindezt a gyávaság leple mögé bújva teszik, mert igen kevesen mernek névvel kiállva a másik szemébe mondani olyasmit, amiről azt gondolják, joguk van megmondani, és kiadni magukból. Embernek maradni az embertelen világban, embertelenségben emberséget vinni ez ma egy magát felnőttnek tartó valamirevaló ember igazi kihívása. Hát álljunk bele az előttünk álló feladatba. Hogy készek legyünk bizonyítani, a józan emberség mindig diadalmaskodik minden élethelyzet felett.
fotó: pixabay