Sokan valljuk, hogy akkor mutatkozik meg igazán, hogy ki a valódi barátunk, ha gödörbe kerülünk az életünk során. Az, aki ilyenkor is mellettünk marad s kezét nyújtja felénk, őszintén szeret minket. Néhány hete azonban hallottam egy érdekes megközelítést, mi azóta sem hagy nyugodni. Az volt a gondolat lényege, hogy a bajban minden valamirevaló ember megállna segíteni - inkább azt érdemes megnézni, hogy a jónak ki tud velünk együtt őszintén örülni.
Osztozzunk a bajban…
Mióta elért hozzám ez a mondat, elkezdtem így vizsgálni a múltbeli történéseket, és a tudat fejbevágott: valóban több barátot vesztettem sikerszériában, mint a mélyben vergődve. Sőt; ha éppen rosszul megy a sorunk, sokszor rég elveszettnek hitt emberek is felbukkannak, együttérzően fordulva hozzánk.
A negatívhoz könnyebb kapcsolódni, hiszen ott lehet a másik fél az “okosabb”. Ha azonban mi egy jó korszakot élünk, sikert sikerre halmozunk, vagy csak épp mellénk állt a szerencse, máris fordul a kocka. Ilyenkor sokkal kevesebb ember szurkol nekünk hangosan, helyette gyakran figyelmeztetnek a szerencse mulandóságára, és igyekeznek kiemelni a szituáció hátrányát.
Az irigység mindent átható ereje
Egyszerű minderre a magyarázat: az irigység. Legyen valaki bármilyen jó barát a bajban, az egója sokszor nem hagyja, hogy osztozni tudjon az örömben. Az ilyen ember más sikerében saját sikertelenségét, más boldogságában saját boldogtalanságát látja. Igazán feltétel nélkül, és tisztán kell szeretni valakit ahhoz, hogy ne így történjen, hiszen az ember alapvető természetében van ágyazódva az irigység. Ezzel azonban kapcsolatok mehetnek tönkre, barátságok romolhatnak meg, ha nem tudjuk legyőzni ösztönből fakadó reakcióinkat.
A kellemetlen igazság
A kellemetlen igazság az, hogy mindig több barátunk lesz, ha a megmentésre váró halandót látják bennünk, és mindig kevesebb, ha az önállóan is jól boldoguló egyént. Természetesen ez nem ok arra, hogy vágjuk le saját szárnyainkat - inkább válogassuk meg, hogy kinek mutatjuk meg azokat.
fotó: Freepik