Önbizalomhiányunk igen sok forrásból fakadhat, ám az eredmény ugyanaz: elveszítjük az önmagunkba vetett hitünket, és természetes kisugárzásunkat. Ha önértékelési gondokkal küzdünk, könnyen belelátjuk mások cselekedeteibe is saját magunk lekicsinylését, holott erről általában szó sincs. De mégis honnan jön ez, és mit tehetünk ellene?
Irreális elvárások magunkkal szemben
Már egészen kicsiként hatalmas elvárások elé vagyunk állítva a külvilág által, ahol úgy néz ki, mintha mindenki csak egyre szebb, egyre tökéletesebb lenne. Ehhez képest mi átlagosnak, vagy éppen átlag alattinak láthatjuk magunkat, hiszen épp azt vesszük észre, amit mások magukon ügyesen eltakarnak- a hibákat. Senki sem szereti kitenni a kirakatba a gyenge pontjait, így egy felszínes ismeretség alapján könnyű elképzelni, hogy az illetőnek nincs is olyanja.
Mindenki küzd valamivel önmagával kapcsolatban, csak egyes embereknél feltűnőbb, mint másoknál.
Természetesen a média sem járul hozzá az önértékelés kialakulásához, hiszen ott tetőzik a tökéletesség illúziója. Hibátlan bőr, fényes haj, izgalmas személyiség és stabilitás sugárzik az emberekből, amit elnézve jogosan hihetjük, hogy valami hiányzik belőlünk. Ám fontos kiemelni, hogy ez legtöbbször csupán a látszat - ha valaki hibátlannak tűnik, akkor egész egyszerűen csak jól tudja leplezni hibáit.
Belső és külső értékek
Több területen megjelenhet önbizalomhiányunk, mely fókuszálhat akár belső, akár külső értékeinkre. Sokan a személyiségükkel nincsenek kibékülve, szerethetetlennek, haszontalannak vagy beilleszkedni képtelennek tarthatják magukat. Ezek főleg kapcsolati sérülésekből fakadhatnak, alapjáraton senki sem születik az értéktelenség érzésével. Azonban, ha többször cserbenhagyták már őket, átverve vagy leszidva érezték magukat, akkor könnyen meginoghat saját belső hangjuk. Ha nem találják helyüket a világban, félnek az elutasítástól vagy szerepkonfliktusokba keverednek, az is az önbizalmukat támadja először.
Az önbizalomhiány másik területe azonban a külsőnkből fakad - ez az, amikor nem vagyunk elégedettek azzal, ahogyan kinézünk.
Ebbe beletartozik az alakunkkal kapcsolatos negatív attitűd, illetve bármiféle testi adottság, amivel nem vagyunk kibékülve. Lehet ez a magasságunk, a hajszínünk, egy apró ráncunk- valójában bármi, ami kívülről látható. Ez főleg a másokkal való összehasonlítgatás eredményeként alakul ki, hiszen szintén nem úgy születünk, hogy valamit nem szeretünk magunkon. Szintén bénító hatású ez a fajta elégedetlenség is, hisz az agyunk elhiteti velünk, hogy mindenki épp azt a pontot szuggerálja rajtunk, amire mi is koncentrálunk.
Hogyan enyhítsünk rajta?
Mint sok minden másra, erre a problémára is elsősorban a belső munka a megoldás. Gyakorolni kell az önelfogadást, tudatosítani kell magunkban, hogy értékünket nem egyes tényezők kinagyítva határozzák meg, hanem összességében a jellemünk. El kell fogadnunk, hogy mindenki küzd hiányosságokkal, ez nem jelenti azonban azt, hogy valaki több vagy kevesebb, mint a másik. Ahogyan belül mind egyediek vagyunk, úgy kívül is, és éppen ettől vagyunk mindannyian különlegesek. Ami számunkra hibának tűnik, az másnak fel sem tűnik, vagy éppen ellenkezőleg - még irigyli is tőlünk.
Kisugárzásunkat egyedül mi tudjuk befolyásolni, s ha mi elfogadjuk magunkat, mindenki más szemében is egészek leszünk.
fotó: Pixabay