2024. 04. 20. szombat - Tivadar, Marcel
Keresés
FRISS

Okosabb ki hallgat?

Múltkor egy nagyon hosszú hazaúton az egyik ismerősömmel arról diskuráltunk, hogy milyen nehéz napjainkban beszélgetni az emberekkel bizonyos témákról, legyen szó akár irodalomról, akár történelemről. S nem csupán azért, mert a ma átlagemberét nem érdeklik ezek a témakörök és már nem is nagyon olvasnak az emberek, hanem azért is, mert manapság már szívesebben választják a „könnyebbik utat”.

Azaz a legtöbb esetben egy hosszú, fárasztó munkanap után leülnek a televízió elé, ahol a horrorisztikus gyilkosságokkal és balesetekkel teletűzdelt híradó után megnézik a kereskedelmi televíziók valamelyik showműsorát vagy realityjét. Majd mindezek után vagy közben bekapcsolják az okostelefonjaikat és az egyes közösségi oldalakon a nem túl igényes bulvárhírek mellett a szintén nem túl magas színvonalú „híroldalak” bejegyzéseinek címeit olvassák el csupán.

A történelemről e sorok között inkább nem is ejtek szót, hiszen úgy vettem észre, hogy ahhoz mindenki „ért”, s leginkább a Trianonhoz fűződő eseményekről már mindenki szinte mindent „tud”, viszont az irodalomkedvelők már lassacskán kihalófélben vannak, de még mindig pislákol a mécses. Az olvasáshoz egyébként még csak felsőbb fokú iskoláztatás sem szükségeltetik, bárki megteheti, aki az idejét arra szenteli. Az olvasás által mások mellett a szókincsünk is bővül.

Mostanság sajnos azt vettem észre, hogy már nem nagyon „divatos” dicsekedni a tudásunkkal, és ez nem csupán a fiatalabb generációra vonatkozik. Ezt alátámassza a következő történet is. Nemrég, késő délután a postán várakoztam és pár szülő, akik éppen egy szülői értekezletről érkeztek a hivatalba, mögém álltak a sorba, ami elég hosszú volt, így kényszertelenül is volt „szerencsém” hallgatni őket és az „okosságaikat”.

Az egyik szülő nevetve szólalt fel és bíztatást várt a többi szülőtől: „Most azért adott a fiamnak rosszpontot ez a tanár, mert nem tudta, hogy ki az a Petőfi Sándor?” Jött az első válasz: „Én sem tudom ki az.” Majd a harmadik szülő is felszólalt: „Én tudok tőle egy verset.” Már azt hittem valami értelmes dolog fog elhangzani a szülő szájából, vagy legalább ha nem is a XIX. század költőit, de legalább az Anyám tyúkját ismeri, de a vágyam nem teljesült, mivel a következőt mondta: „Petőfi Sándor gatyába táncol, felesége bugyiban…”

Óriási hahota tört ki a postahivatalban, még a hölgy a kiszolgálópult mögött is ránézett a hosszú sorra, hogy mi lehet ez a hangzavar. A szülők kacarásztak a nagy „poénon”, amit talán alsó tagozatos koromban hallottam utoljára, de már akkor sem találtam viccesnek. De, hogy egy szülőnek ez jusson elsőként eszébe a magyar költészet egyik, ha nem a legnagyobb alakjáról… Bárcsak ne mondott volna inkább semmit.

Kezemben a feladásra szánt borítékot szorongattam, s gondoltam, hogy hátraszólok, de pár másodperc után rájöttem, hogy nincs semmi értelme. A klasszikus filmek kedvelőjeként eszembe jutott egy idézet a nemrégiben visszavonuló rendezőóriástól, Woody Allentől, ami így hangzik: „Ne vitatkozz idiótákkal, mert lehúznak a saját szintjükre, aztán legyőznek a rutinjukkal.” Érdemes megfontolni!

Fotó: pixabay

hirdetes
hirdetes
hirdetes
hirdetes