Hivatástudat. Jelentése: foglalkozáshoz, munkához fűződő belső elkötelezettség, odaadás, a javadalmazástól független motiváció. Előfordulása sok esetben a „hősies munkaköröknél” gyakoribb: orvos, ápoló, rendőr, tűzoltó, katona.
Szerencsére egyre többször merül fel a fogalom az oktatásügyben is: tanítók és tanárok, akik időt és sokszor kényelmetlenséget nem kímélve oktatják a jövő nemzedékeit, hogyan kell és érdemes élni. S talán megismertetik a gyerekeket a hivatástudattal is. És a politikusok? Hát, ezen a téren van még mit javítani az ázsión! Szerencsére kivételek ritkán, de akadnak. Potápi Árpád János egy volt e ritkaságok közül. Számára a hivatástudat szeretettel, önzetlenséggel és barátsággal is kiegészült. Valahogy fényesebb és biztatóbb lett egy-egy helyszín vagy rendezvény, ahol megjelent. Mikor megszólalt, elkezdtek csengeni a remény hangjai is: hogy meg lehet csinálni, hogy képesek vagyunk rá. Potápi nem azért jött, mert kellett. Nem azért segített, mert muszáj volt. Potápi szerette a munkáját és mindazokat, akikkel összehozta a sors. Azt mondja a fáma, mindenki pótolható. Csak attól tartok, a fáma nem ismerte Potápit.
fotó: a szerző
