2024. 04. 19. péntek - Emma, Jela
Keresés
FRISS

QUO VADIS, PERBETEI MAGYAR SZAVAZÓ, avagy Malina Hedvig inge

(Perbete magyar többségű község a maga napos és árnyas oldalával, magyar-magyar kínlódásaival, meg-megbicsakló közérzetével, leképzendő az általános szlovákiai magyar közhangulatot.)

A mellékelt kis összesítésből sok érdekességet kiolvashat a politika iránt érdeklődő. Benne foglaltatik a tény, hogy mennyire is érdekes téma a perbetei polgár számára az államfőválasztás, könnyen kiolvasható a választási kedv egy arra érdemes magyar jelölt esetén, benne van a megszokásból szavazás állapota, de benne van a perbetei és szlovákiai magyar néplélek (lehet, hogy közben már elveszett) összezárási mozzanata is, amikor képes netovábbot mondani egy-egy kompromittálódott, vagy akár a magyar közösségnek tetteivel és kijelentéseivel kárt okozó elnökjelöltnek.

Emlékeinkben még megvan az, hogy Perbetén miért Radičová, és egész Szlovákiában miért nem Radičová, miért bukott hatalmasat Fico, és hogyan álltak a perbetei magyarok Bárdos Gyula mögé. Hogyan nem nyelte le a perbetei magyar szavazó Bugár Ficoval való lepaktálását, és maradt eddig mindig következetesen a jobboldali értékeket képviselőjelölt mellett.

Most vajon, hogyan gondolkodik az átlag perbetei magyar szavazó, aki az első fordulóban, nyögvenyelősen, de fegyelmezetten bekarikázta a sótlan, a már nem is tudjuk követni milyen nevű, magyar párt, pitiáner harcokban elvesző, még sótlanabb vezetőjének nevét. Minden bizonnyal ő, a választás lehetőségének birtokosa úgy gondolta, hogy megtette kötelességét, és két hét múlva aztán vagy puccba vágja magát vagy nem. Csalódott, mert azt gondolta, hogy a majd 2200 szavazásra jogosult perbetei ember, akinek egyelőre túlnyomó többsége magyar, csak ad több szavazatot Forró Krisztiánnak, mint 363-at.

Kicsit messze van számára az elnöki funkció ,,kézzelfogható” értelme (csakúgy, mint az európai parlamenté), nem úgy, mint az önkormányzati vagy a szlovák parlamenti választásoké. Csalódott a magyar pártban csakúgy, mint országos, mint alsóbb szinten, kikerült a parlamentből, tehát képviselőinek már megyei és helyi szinten kell(ene) képviselni a szlovákiai magyarok érdekeit.

Helyi szinten kell a párt megválasztott önkormányzati képviselőinek felvállalni a magyar ügyeket: a magyar oktatás ügyét, minden szinten óvva és védve tanintézményeinket, a magyar kultúra ügyét, támogatva és segítve az értékeinkre vigyázó magyar csoportok megalakulását, működését és fejlődését, a magyar nyelven Igét hirdető egyházainkat, természetesen úgy, hogy a többségi nemzet jogai ne sérüljenek. Nincs másfelé tekintgetés, habár egyre inkább kirajzolódni látszik egy másik út, amely minden bizonnyal visszafordíthatatlan károkat okozna közösségünknek.

De kit a kettő közül? Legyen az elnök egy olyan ember, aki mindenben segédkezik a most regnáló x-szeres miniszterelnöknek, aki csak a tényeket tekintve: pár hónap alatt megszüntette a politikusok bűntetteit is vizsgáló Speciális Ügyészséget, lehetetlenné tette a közszolgálati tévé közszolgálatiasságát, kurtán, furcsán megváltoztatta a büntetőtörvénykönyvet de… jóbarátja a szomszéd földesúrnak, akinek mi is a nyelvén vagyunk, és aki - nagy félelem – kivezetheti az istállóból azt a forintmilliárdokat tejelő fejőstehenet, amely nekünk, csak ide Perbetére olyan dolgokat fialt, melynek messze földről csodájára járnak.

De ennek az elnökjelöltnek ez a bizonyos főnöke lebegtette ádázul (a mostani védelmi miniszterrel vállvetve) Malina Hedvig véres ingét, váltig bizonygatva, hogy a diáklány hazudik, és saját magát verte meg, kimerítve ezzel a hamis tanúzás gyanúját. Ekkora baleknak nézték az akkori szlovákiai magyart. A véres ingre mutogatás képe szinte kitörölhetetlenül beleégett sok perbetei magyar retinájába is.  Vagy válasszuk azt a jelöltet, akit ez a mindent Győző földesúr nem ajánl nekünk, magyar igazolványon ingyen vonatozóknak.

Azt a jelöltet, aki inkább a liberális akolból jött, és beszólogat nekünk magyaroknak a kitelepítés ügyében, a magyar állam ingatlan és földvásárlásaival kapcsolatban, miközben nem határolódik el a többi ország „szlovákiabeli” ilyetén vásárlásaival kapcsolatban. Igaz, hogy affelé húz, ami felé dicső forradalmaink ifjai is húztak. Kelet helyett nyugat felé. Oda, ahová a rendszerváltás után, szakítva a kelet kommunista hagyományaival, elindultunk, de igaz, ami igaz, a mai napig nem érkeztünk meg.

Nehezen is tudják nálunk délebbre ezt magyarázni ünnepi felszólalásaikban, keresgetik mi jót is kapott a magyar a Donnál, Világosnál vagy akár a Corvin közben. Ez a szemüveges úr is nyugat felé tekint, de még a héten meg kell küzdenie az LMBTQ propaganda, a szlovák katonák háborúba küldésének vagy akár a migránssimogatás vádjával (ha akar és bír). És van egy harmadik opció is, amely talán a ,,legopcióbb”, a nem szavazni, a most az egyszer a nem a legkisebb rosszat választás opciója, a beszűkült lehetőségeink által diktál szembenézés lehetősége. Hogy mivel? Hát magunkkal, a quo vadis-unkkal.  

Quo vadis Domine – Merre tartasz, Uram? – kérdezte Péter apostol Jézust, mikor a Rómából való menekülésekor találkozott vele, majd a válasz után szemlesütve megfordult, és nehéz léptekkel elindult végzete felé. Ezt a kérdést általában olyan helyzetekben használják, amikor valakinek el kell döntenie, hogy milyen irányba haladjon egy adott helyzetben. Használják, amikor egy felelőségteljes döntést kell meghozni egy közösség vagy akár az emberiség jövőjével kapcsolatban. A quo vadis tehát egyfajta kihívó kérdés, amely felveti a döntéshozatal és az irányváltás szükségességét, vagy akár csak azt, döntésünk egyenes derékkal történjék úgy, hogy bátran tudjunk utána gyermekeink szemébe nézni. Tehát Quo vadis, perbetei (vagy már Pribeta-i) magyar szavazó?

Jakab Ferenc

Fotó: Wikipédia, a szerző, Peter Pellegrini és Ivan Korčok Facebook-oldala

hirdetes
hirdetes
hirdetes
hirdetes