„Kisfiam/Kislányom! Az életben semmi sem lehet olyan fontos, mint a család!" Tényleg? Miért hullanak szét, miért engedjük el egymás kezét oly könnyen mégis?Minden élethelyzetet, ami kihívásként jelentkezik egy családban, meg lehet/ne oldani, ha képesek lennénk odafigyelni a másikra.
Képesek lehetnénk, de valami hiba csúszott a levesbe, vagy túlzottan odafigyelünk a másikra és górcső alatt vizsgáljuk jó és rossz megnyilvánulásait, vagy egyáltalán nem figyelünk rá. Észre se veszük közvetlen hozzátartozónk nehézségét vagy fájdalmát. A családot és a rokoni kapcsolatokat büszkén, ajándékként kellene hordozni egész életünkben. Mégis gyakran szégyent érzünk, ha együtt kell mutatkozni velük a világ előtt. A családot, amelyben születtünk, és amelyben felnövekszünk nem mi választottuk, az élet adta. Azt, hogy milyenné formálódik, ahhoz már a saját egyéni hozzáadott értékünk vagy értéktelenségünk, valamint döntésünk is nagyban hozzájárul.
Feszültséggel teli világ a miénk, és nagyon sok inger ér bennünket nap mint nap. Nyilván több fajta emberi viselkedési formával találkozunk, mind a családban, mind a rokoni kapcsolatokban, ami nagyon befolyásolja a mi hozzáállásunkat sajátjainkhoz is. Életterünk nem mentes a stressztől, az iskolai és munkahelyi kimerültségtől, és talán félelem attól is, hogy saját elképzeléseimet nem tudjuk megfelelően képviselni, otthon és az emberi közösségben. Otthonainknak egy igazi béke szigetének kellene válnia, de vajon tényleg azok? Biztonságot, testi és szellemi, valamint lelki feltöltődést várunk attól a perctől, hogy haza érkeztünk, otthon vagyunk. Ezt gyakran mégsem éljük át, nem állunk meg és realizáljuk: „itthon vagyok, önmagam lehetek mert biztonságban vagyok, mert enyéimmel vagyok. Senki nem fog bántani, követelőzni, ez a BÉKE SZIGETE.
Nyilván nem zökkenő mentes egy megérkezés, és az együttélésnek a különböző személyiségekből adódó súrlódásai miatt nagyon komoly szabályai vannak, amiket hiába tagadjuk, nem lehet nem betartani, mert úgy járunk, mint a forgalomba, karambol lesz a vége. A rossz életvezetés és kommunikáció gyakran olyan helyzetet eredményezhet, ami komoly kihívás lehet a családi kapcsolatok ápolásában és fenntartásában. Ebben az esetben segít, ha először önmagunkban tudatosítjuk, hogy mi zavar bennünket, min kell magunknak változtatni és mit várnánk el környezetünktől. Ezek után a felismerésünket nem ősember módjára követelni a másikon, hanem leülni és közösen felállítani a játékszabályokat segíthet a békés családi élet megteremtésében és fenntartásában.
De mi van a váratlan látogatókkal, rég nem látott testvérekkel, rokonokkal? Mindenki a maga elképzelése szerit alakija ki az életterét és a családi kapcsolatait, ez vitathatatlanul saját döntés. Persze a végeredmény nem mindegy. A családban a rokoni kapcsolatokban mindig is meg volt a törekvés az azonosságra a hasonlóságra. De ténye így van? Hát bizony elég gyakran megtapasztaljuk, hogy ez sokszor köszönőviszonyban sincs a valósággal, saját elképzeléseinkkel. Milyen álságos tud lenni egy nagy rokoni találkozás, olyan, mint egy 20-25 éves érettségi találkozó. Versengés, hogy ki mire vitte az életben. ki menyire több és jobb a másiknál.
Annak figyelembevétel nélkül, hogy igazából erre semmi szükség nincs, főleg a családban rokoni összejöveteleknél. A rácsodálkozás és az érdeklődést nagyon gyorsan felváltja az érdektelenség, színlelés vagy a teljes figyelmen kívül hagyás. Az érdektelenség színlelése vagy akár az elhangzottak teljes figyelmen kívül hagyása, illetve az elért eredmények kritizálása vagy megvetése a "szellemeskedés", a szarkazmus vagy a tréfálkozás rétegei alatt a passzív agresszív viselkedés ördöge bújik meg. Sokszor kritizáljuk családtagjaink, testvéreink, rokonaink elért eredményeit az életben. Néha feltételezzük talán azt is, hogy hát igazából a sikerük csak a véletlen és a szerencse eredménye.
Nem ismerjük el, hogy komoly erőfeszítés és munka vezetett oda, hogy azzá lett, aki ma. Sokszor képtelenségbe torkollik, hogy megdicsérjük vagy elismerjük családtagjaink élethelyzetét, sikereit. Mindenki arra vágyik, hogy környezete, családja, rokonsága elismerje. Gyakran leginkább ezen közegből nem érkezik dicséret vagy biztatás, mondván: nehogy elbízza magát! Ezzel a viselkedéssel pedig sok sebet ejtünk szeretteinken.
A családban a szerető jelenlétem nem azt jelenti, hogy güzülök a családom anyagi jólétének megteremtésén és ha megdöglenek is legyenek érte hálásak. Azt jelenti, hogy képessé válok kilépni kicsinyes és önző hozzáállásomból, tudom értékelni mindazt, amit az élet ajándékként nekem és másoknak adott a jelenben vagy tartogat az elkövetkezendő jövőben.
fotó: pixabay
