Átélte már mindenki azt az érzést, amikor szégyen érzése van magával vagy másokkal kapcsolatban. A szégyen érzetszocializációnk során alakul ki bennünk, hiszen csecsemőként, még híján vagyunk annak, ám ha szélsőségesen éljük meg, akkor megmérgezheti egész életünket és emberi kapcsolatainkat.
A szégyen önmagában természetéből fakadóan nem engedi, hogy megosszuk másokkal teljes valónkat, mert félünk attól, hogy, ha kiderül egy-egy botlásunk vagy hiányosságunk, akkor elveszítjük a többiek figyelmét, megbecsülését, szeretetét. A helyes szégyenérzet valójában visszatarthat bennünket attól, hogy kárt okozzunk magunknak vagy másoknak. Egyes helyzetekben váratlanul tör fel bennünk a szégyenkezés érzése, amit vagy sikerül legyűrnünk magunkban, vagy a hozzá társuló szorongás és félelem érzés gúzsba köti gondolatainkat és cselekedeteinket, máskor viszont utóbb tör ránk, mondván: „Jézus, Máriám, mit tettem/hallottam, láttam, minek voltam részese?".
A szégyent többféle érzésünkkel összekeverhetjük, leggyakrabban a bűntudattal. A bűntudat és a szégyen között lényeges különbség az, hogy míg a bűntudat egy konkrét cselekvésre, míg a szégyen úgy egészében a személyre irányul. A bűntudat a „valami rosszat tettem" gondolatát hívja elő bennünk, amit, ha felismerünk, tudunk is korrigálni (pl. ha valakit megbántottunk, bocsánatot kérhetünk tőle, jóvátételt nyújthatunk számára), így bűntudatunk enyhülhet. A szégyen megtapasztalása és emléke akadályoz meg hosszabb távon bennünket abban, hogy újra ugyanabba a helyzetbe kerüljünk, vagy ugyanúgy viselkedjünk, mint amikor átéltük (beárultunk valakit a tanító néninek és kiderült, elcsentünk valamit és észrevették, árokparton ébredtünk egy részeg este után, stb.). A szégyen működhet tehát egyfajta védőrétegként, ám ha inkább korlátoz és elnyel, mintsem véd minket, akkor mindenképpen károssá válik. A korlátozó szégyen érzete hosszan ott marad bennünk, piszkosnak, bűnösnek, hibás „terméknek", hiányosságokkal terhes egyénnek láttathat bennünket: értéktelen vagyok, nem vagyok elég jó stb.
A szorongás sose nyugvó zavaró érzésként lapulhat bennünk, ami bármikor felszínre törve leblokkolhat bennünket, így életterünk egyre inkább szűkülni fog, életkedvünk pedig apadni, mivel rengeteg élménytől és örömtől fosztjuk meg magunkat félve attól, hogy megszégyenülünk. Intő jel lehet egy ember számára, ha nehezen tud dönteni, folyamatos útkeresésben van. Ilyenkor ugyanis annyira meg lehet győződve saját alkalmatlanságáról és inkompetenciájáról, hogy már nem képes szabad és mások megítélésétől függetlenül boldog, kiteljesedett életet élni. Jó tudni, hogy a szociális szorongásunk koronként változik, hiszen voltak idők, amikor azért szégyenült meg valaki, mert adta át a helyét a buszon az idősebbnek, ma akkor, szégyenkezik pl., ha nem márkás cuccokba öltözködik. Felnőttként fontos, hogy lássuk honnan erednek szorongásaink, azok valós, vagy divat problémákból erednek.
A szégyen erejének tompításához nagyon fontos azt elfogadnunk, hogy alapvető emberi érzésünk, védekező mechanizmusunk, ha kioltják személyiségtorzuláshoz vezet. Működése elsajátítható, ezért praktikus nem elkerülni azokat a helyzeteket, amiben átélhetjük, hanem meg kell tanulnunk az érzést felismerni, hagyni, hogy fékezzen bennünket, majd elengedni, mert bár kellemetlen, de túlélhető, így elveszíti gúzsbakötő erejét, és inkább helyes önismerethez és bölcsességhez vezet. Mivel a szégyent kapcsolatainkban szereztük, ezért kapcsolataink segítségével gyógyulhatunk ki belőle. Érdemes olyan barátok és családtagok társaságát keresni, akik valóban építően hatnak ránk, bár megmutatják hiányosságainkat, vagy téves elképzeléseinket, mégis támogatással és szeretettel fordulnak hozzánk.
A szégyen leküzdésének az önmagunkkal való kapcsolat újraépítésének az alapja. Fontos, hogy az önmagunkkal való kapcsolatot és újra és újra megfogalmazzuk! Magunk számára is meg kell fogalmazni, mi az, ami értékes bennünk és mi az, amit érdemes elhagyni, vagy fejleszteni. Így „újrakeretezett" Önmagunk szeretete így válhat bölcs (elfogadó és ösztönző) személyiséggé, mert azon túl, hogy elismerjük erősségeinket és pozitívumainkat, kevésbé fényes oldalainkra is rá tudunk látni és ezzel együtt fogadjuk el magunkat, minősítés és ítélkezés nélkül.
fotó: pixabay
