Emlékeznek még a Fantomas című vígjátékra? Amikor ez a minden emberi érzéstől mentes, kegyetlen bűnöző épp legfőbb és leghűebb ellensége, Juve felügyelő gumiarcát illesztette magára, és követte el bűntényeit, stiklijeit? Behívták a szemtanúkat a rendőrségre, ahol kivetítőn keresztül összerakták a fantomképet: ó, minő gyalázat! A tanúk által abszolút felismert arc maga a rendőrnyomozó! Manapság ennél már kifinomultabb technikák is léteznek, ha meg akarják állapítani a tettes személyazonosságát. A „megrajzolni a profilját” már nem csupán skiccelt arcképet jelent, hanem cselekedetei, tulajdonságai alapján egyfajta pszichológiai beazonosítás is történik. A ma is divatos, amerikai nyomozós szupersorozatokban rendre láthatjuk, miként illesztik össze a szakképzett nyomozók az apró darabkákat, és derítik fel mértani pontossággal az elkövetőt. És ez nem csak fikció: a valóságban is bejáratott módszer már.
Miről olvashatnak a cikkben?
Árnyék az éjszakában
Szlovákiában (csak?) szlovákul?
Törvény a józan ész és a városi konszenzus felett
A mór megtette kötelességét
Alább közöljük az Új Szó cikkét (Vataščin Péter tollából) a témával kapcsolatban.
Árnyék az éjszakában
Komáromban ilyen módszerekre nincs szükség. Sem arcfelismerésre, sem sasszemű lélekelemzőkre. Komáromban elég, ha szemmel tartjuk a jeleket, és össze tudjuk adni a kettőt kettővel úgy, hogy az eredmény mindig négy legyen. Az árnyékba húzódó, a háttérből álnéven vagy névtelenül garázdálkodó személy körül pedig egyre inkább szorul a hurok. Nem azért, mintha mi, újságírók, közéleti személyiségek, politikusok bármit is közvetlenül tenni kívánnánk a terhére. Nem-nem. Mi csak várjuk a pillanatot, amikor az összes stiklijét, minden kis undorító, gyomorforgató és dühítő cselekedetét megismertethetjük Komárom város és a régió lakosságával. Hogy aztán úgy sodorja őt el a népharag, mint papírhajót a nyári vihar.
27 éve gyakorlom az újságírást. Szerintem jól megy. Szerintem sikerült már magamnak jobbféle nevet is szereznem. Ezt abból gondolom, ami többször is megesett már: szervezők felhívtak, rám írtak, hogy tiszteljem meg jelenlétemmel és újságírói képességeimmel a rendezvényeiket. Visszajelzéseik mindig pozitívak. Szívesen fogadom az ilyen invitálásokat. Ezenkívül magam is keresem azokat a helyzeteket, melyek érdekesek lehetnek olvasóim számára. Azonban több mint 100 kilométeres távolságba csak akkor megyek, ha valaki jó alaposan megszellőztet egy hírt vagy akciót, és meggyőz, hogy vétek lenne kihagyni. Erősen gyanítom, hogy a Plus Jeden Deň újságírója, Miroslav Lisál is ilyen fülest kapott a komáromi városi képviselő-testület rendszeres üléseiről. Gyanúmat arra alapozom, hogy cikkében az újságíró egyetlen utalást sem tett a komáromi ügyekre: nem foglalkozott költségvetési tételekkel, nem említette az egyes bizottságok beszámolóit, az utak, a közintézmények munkáját. Semmit. Ebből erősen gyanítható, hogy a kolléga urat Komárom városának működése teljes mértékben hidegen hagyja. Nem ezért jött. Sokkal inkább azért, mert kedves jó polgártársunk, aki már korábban is – névtelenül – feljelentett sokakat sok mindenért, felhívta a figyelmét, hogy vétek lenne kihagynia az itteni történéseket.
A Plus Jeden Deň tavaly keltezett cikke, szerzője Miroslav Lisál.
Szlovákiában (csak?) szlovákul?
Íme az eset – röviden – összefoglalva. A fentebb említett újságíró megérkezett Komáromba azzal a szándékkal, hogy részt vegyen a képviselő-testület ülésén. Komáromban már évtizedek óta bevett szokás (törvényből adódó is!), hogy mindegyik képviselő olyan nyelven szólal fel, amilyenen akar (magyar vagy szlovák). Ha hivatalos delegáció is részt vesz az ülésen, az egész államnyelven (szlovák) történik. Ha lakossági felszólalás, kérdés hangzik el szlovákul, a válasz is ezen a nyelven érkezik. Komárom az a város, ahol soha senkinek nem volt gondja sem az egyik, sem a másik nyelvvel. Itt megértik és tolerálják egymást. Itt emberség, lelkiismeret és kiállás szerint alkotunk véleményt a másikról, nem pedig nemzetiségi hovatartozás szerint. De persze vannak emberek, akik számára mindez szentimentalizmus. A magát az ülésre delegáló újságíró kifogásolta a magyar nyelvhasználatot, kifogásolta a tolmács személyét (sem a városi rendőrparancsnok ilyen szolgáltatását, sem pedig Banai Tóth Pál tolmácsolását nem fogadta el, megkérdőjelezve, hogy Dunamocs polgármestere végezhet-e ilyen feladatot. Nehezményezte a tolmácsgép hiányát, de leginkább magát a magyar nyelvhasználatot. Cikke végén élesen rámutat, miszerint Szlovákiában szlovákul (Na Slovensku po slovensky!) kellene zajlania az ilyen eseményeknek.
A fentebb már jelzett újságíró idei júniusi írása.
Törvény a józan ész és a városi konszenzus felett
Két cikk is megjelent a témában a Plus Jeden Deň portálon, bárki elolvashatja. Aztán beindult a lavina, aminek következménye egy hivatalos levél volt a kulturális minisztériumból Komárom városa felé, melyben felhívják a figyelmet a nyelvtörvény megszegésére, és kötelezik a várost, hogy a lakosság felé közvetített videót tolmácsolják, feliratozzák akár. Mindezt akkor, amikor minden minisztérium tisztában van vele, hogy az önkormányzatok költségvetését majdnem a felére csökkentették. Komárom városa szintén hivatalos levélben válaszolt, szintén hivatkozva hatályos törvényekre, majd – jelezvén, hogy a település költségvetése bizonyos kiadásokat nem tud felvállalni – értesítik a kulturális minisztériumot, hogy – ugyan az átláthatóság így csorbát szenvedhet – a továbbiakban nem közvetítik élőben a testületi üléseket.
Mindamellett a város törekszik a megoldásra. Az élő közvetítés felkerült az egyik képviselő privát youtube-csatornájára, bárki követheti, ha szeretné. Keresik a megoldást arra is, hogy a mesterséges intelligencia bevonásával a lehető legpontosabb fordítást sikerüljön kreálni, amiért nyugodt szívvel felelősséget vállalhatnak.
Gyorsan terjed a hír, már más városból is reagáltak a komáromi esetre.
https://www.facebook.com/share/r/19GsHPxXPb/
A mór megtette kötelességét
Az, hogy a Plus Jeden Deň újságírója megírta a maga véleményét, szíve joga! Joga és kötelessége (jó újságíróként), hogy beszámoljon, számon kérjen, akár követeljen, lépéseket tegyen. Ez a dolga. A „Szlovákiában szlovákul” utalást én ugyan erősnek és veszélyesnek tartom, főként a régmúlt ismeretében, amikor nemcsak szavakban nyilvánult meg ez a fajta, magyar nemzetiség elleni magatartás, de rosszalló pillantáson és saját magánvéleményen kívül semmi mást nem fogalmazok meg. Mindenki olyan ember, amilyen.
Az viszont, hogy él itt a városban, a régióban egy nevét eltitkoló, háttérből szurkálódó, feljelentgető, mindenben az ellenségeskedést kereső személy, aki úgy próbál a komáromiak bizalmába férkőzni, hogy ott árt nekik, ahol csak tud, már más tészta. Mert neki nem ez a munkája, nem ez a kötelessége. Az ártó szándék számára mára talán már olyan, mint egy szippantás friss levegő vagy egy korty víz.
Hogy mit hoz a jövő? Széles körben mozgok, sok mindent hallok. És egyre szélesebb orcámon a vigyor, mikor felfedezem: a komáromi nagyon is ravasz népség! Nem kell a szomszédba menniük a józan paraszti észért, sem a kombinációs készségért! Egyre többször, egyre több helyről hallom meggyőződéssel emlegetni a feljelentgető, a negatív hangulatkeltő nevét. És a banánhéjaknak meg a fűben hagyott, felfelé fordított gereblyéknek az a tulajdonságuk, hogy akkor találják meg az embert, amikor a legkevésbé számít rá.
fotó: Komárom város
