Emberi kapcsolatainkban gyakran elhangzik ez a mondat: Túl sokat adtam, de mit kaptam érte? Megérte? Vajon lehet-e túl sokat adni? Lehetünk-e túl gondoskodóak, lelkesek, odafigyelőek? Lehet ezt „túltolni"?
Mindannyian vágyunk az elfogadásra, ez a vágyunk pedig néha nem egészséges mértékű ragaszkodáshoz is vezethet, vagy a másik szélsőséges esetben alárendeljük magunkat másnak, túlzottan kiszolgáljuk őt, annak reményében, hogy így elfogad és majd szeret bennünket. Amennyiben túlzott, felfokozott érzelmekkel, a másik ember számára már nem befogadható módon vagyunk jelen, vagy avatkozunk bele az életébe, akkor okozhatunk kellemetlen pillanatokat a másik számára.
Elkeseredett, vagy magányosnak vélt pillanatainkban előfordulhat, hogy elgondolkozunk azon, vajon egyik, vagy másik emberi kapcsolatunk megéri-e a belefeccölt időt, energiát, vagy sem. Mennyit adtam már neki, s mit kaptam cserébe? Most itt vagyok, s ő hol van, nem is keres...
Szeretni, elfogadni és befogadni valakit többek között azt jelenti, hogy a saját képességünkkel közvetítjük neki a bennünk rejlő érzéseinket, tudásunkkal segíteni akarjuk, erőnkkel támogatni őt anélkül, hogy méricskélnénk, mit s mikor viszonoz ebből. A legtöbb ember úgy van vele, hogy egyszerre akar egy lapra feltenni mindent egy kapcsolatban, mintegy 3+1 kávéként jó társ, jó barát és jó munkatárs is akar lenni a másik számára.
Felpörgetni vágyunk jelenlétünkkel a másikat, hogy ő szeretetünktől mindig lebegjen, mint a lufi. Előfordul, hogy nagy lendülettel akarunk kedvességre törekedni, minden pillanatban törődni a másikkal, de ez sok esetben nagyon kínos pillanatokat szerezhet a másik embernek. Ilyenkor csalódunk, mert azt mondják „túltoltuk". Egy-egy kapcsolat kezdetén hajlamosak vagyunk arra, hogy a szeretetet, a törődést, az odafigyelést ezer és ezer formában kifejezzük üzenetek, apró ajándékok, találkozások formájában. Ki nem vett már apró ajándékokat, hogy éreztesse a figyelmességet a másikkal, ki ne írt volna kis cetliket, amiket elhelyezett egy pohár vagy tányér alá, és várta a reakciót, remélve, hogy boldog pillanatot okozott. Mégis, a legtöbb emberi kapcsolatban eljön az idő, hogy elfogy a lendület, elfáradnak a szereplők. Vajon miért? Talán, mert elmaradnak az oly fontos visszajelzések, kedves gesztusok és dicséretek: köszönöm, hogy vagy nekem, jól esett a meleg tea, amivel hazavártál...
Sajnos előfordul, hogy mire mégis egyszer kapunk egy visszajelzést, annak meg már nincs színe, illata csak egyszerűen, érezhetően sárga-szürke elejtett mondat csupán, silány vállveregetés már számunkra. Minden emberi kapcsolatban fontos a visszajelzés arról, hogy észreveszem és értékelem a másik figyelmét, törődését és gesztusait, amivel kifejezi számomra, hogy fontos személy vagyok az életében. A visszajelzések hiánya, a magától érthetőként kezelt szeretet gyorsan megmutatja a másik ember számára, hogy nem kezeljük értékesnek a ránk fordított idejét, figyelmét és törődését és jön a gondolat: Megérte?
Sajnos, igaz az is, hogy nagyon gyorsan bele lehet kényelmesedni a jó dolgokba, természetessé válik minden, ami jelen van az életünkben, megszokottá válik a kikészített papucs, a reggeli kávé, a megfőzött ebéd, a vasalt ing. Az is előfordul, hogy elbízzuk magunkat, mert tudjuk, bármit csinálunk a másik számára fontosak vagyunk, ezért néha feszegetjük a határt s elkésünk a szülinapról, nem megyünk el a ballagásra. Azért valljuk be őszintén, nem csak önmagunknak akarunk megfelelni, hanem a minket körülölelő világot célozzuk meg és mindig többre vágyunk.
Sajnos, az is buktatónk, hogy nem tudunk helyesen mérlegelni, hogy mennyit és milyen minőségben adjunk másoknak, de a környezetünk arcunkba nyomja és kéretlenül tolja ránk a kritikát és a vélemény:
„Nem eleget és nem jól szeretsz!"
Ha kesztyűt kaptunk születésnapra, akkor már jár hozzá egy táska is, nem? Bőrszerkót vettem neki, ő meg még egy üdvözlőlapot sem küldött. Méricskélünk. A törődést és az odafigyelést nem lehet megvásárolni, aprópénzre váltani, az saját személyes természetünk velejárója. Egyszerűen jól esik - önkéntelenül is - adni s látni egy elejtett, futó mosolyt válasz gyanánt. Fontos tudni, hogy a szeretet és a törődés poharát képtelenség túlönteni. Nem érdemes felhagyni a szeretet apró gesztusokon át történő kifejezésével, mert lehet, hogy pillanatnyilag ugyan nincs íze a bornak, de mindig van egy üres pohár, ami talán arra vár, hogy megtöltsék.
fotó: Pixabay
