Hogyé a hónapos retek? Egyes? Szép, kerek szám. Meg olyan jó is, nem kell itt gémberedett ujjakkal számolni a rezet. Hát az újhagyma? Az meg nyolcvan. Az is jó, mert van itt egy kettes, az is szép kerek, meg úgy egyben is van, tessék kérem, keresse maga a visszajáró sárga tallért.
Felsorakoztak ők, tízen. Szép bagázs! Kifényesítették a lakkcipőt, megborotváltatták magukat, belőtték a sérót, spricceltek az armanik, a hugobossok meg a playboyok illatok a kis fiolákból. Tükör előtt eligazgatták a testre szabott öltönyöket, húztak még egyet a nyakkendőn, és vizsla tekintettel vadászták a szöszt, ami kelletlenül bárhová odatapadhat. Hibátlannak kell lenni. Vagy legalább annak kell tűnni.
Felsorakoztak, és most nem akarok alpári lenni, hát elhessegetem a marhavásár gondolatát, és inkább azt mondom: kiálltak szépen, fessen, mosolygósan, csábosan, elragadóan, mint egy szépségkirálynő választáson. Csak ebben az esetben a természet másfajta idomokat helyezett előtérbe. Meg most nem is az a lényeg, ki magasabb, izmosabb, kinek szélesebb a válla, erőteljesebb az állkapcsa, fénylőbb a szeme. Köztük van Forró Krisztián is.
Nem magasabb, nem szebb, nem vonzóbb a többinél. Inkább olyan, mint a magyar narancs. Kicsit sárga, kicsit savanyú, de... De a Mátyusföldet Mátyusföldnek mondja, nem Mátyusfeldnek. Ugyanazokat a rossz karban lévő utakat használja, amiket mi is. Nem próbál meggyőzni, hogy kánaán van a sarkon túl, mert ugyanazon a sarkon, ugyanabba a kutyagumiba tapos bele, mint bármelyikünk.
fotó: a szerző
Egy valamiben tűnik ki: nem akar elnök lenni. Sőt: a választás második körébe sem akar bejutni. Forró azzal a céllal indul, hogy erőt fitogtasson. Hogy felszívja magát, megfeszítse a vállát meg a mellizmait annyira, hogy látványosan szakadjon le a gomb az ingéről. Hogy a többieknél hatást váltson ki. Nem azért, hogy csodálják, nem azért, hogy vállon veregessék, mert azt úgysem tennék meg, nincs is rá semmi okuk. Nem, a cél itt csak annyi, hogy egyetlen pillanatra felkavarja az állóvizet, és minden tekintet odaszegeződjék a kavaró emberre.
Forrót nem kell szeretni, sőt egészen nyugodtan lehet utálni is. Vannak emberek, akiknek erre konkrét ok sem kell. Mindenkinek szíve joga eldönteni, mikor, mit és hogyan érez, indoklás nélkül. Nem kell szeretni, de egy dolgot el kell ismerni: Forró Krisztián a mi kutyánk kölyke. Leállatiasodás – furcsa szinonima ez a lealjasodni kifejezésre. Mert az állatok sosem alacsonyodnak az ember szintjére. Előfordul, hogy fajtársak megmarják, akár megölik egymást. Vagy elkergetik. Felprédálják. De én még sosem hallottam farkasról, ami átállt volna a rókák falkájába. Nyúlról, ami a medvével tartana. Vagy őzről, aki felhajtja sajátjait a vadásznak, az ember hálájáért repesve.
A Lidlben a retek csomója nyolcvan cent, az újhagymáé hatvan-hetven. Olcsóbb, mint a mi földünk termései. Ugyanúgy is néz ki. Hogy messziről jött, nem magyar földből? Na és? Fő, hogy húsz cent megmarad, annál többet lehet költeni a Kínából rendelésnél. Csak éppen, ha nem a hazait választjuk, akkor egy idő után már nem lesz hazai. Akkor majd meg kell elégednünk azzal, amit idedobnak, függetlenül attól, szép-e, jó-e, tetszik-e, meg hogy hogyan ejti a Mátyusföldet.
fotó: a szerző