Néhány éve a rádióban az egyik szerkesztő társam azzal szólított meg, hogy ő igazából nem is ateista, de vannak dolgok, amiket a katolikus vallásban nem tud elfogadni. Ilyen többek között a kereszt.
Lehangolónak, sőt morbidnak tartja, hogy a katolikusok a keresztet kifüggesztik az otthonaikban, a nyakláncukon viselik, keresztet vetnek magukra. Nincs meg mindenkinek a maga kínja-baja, miért kell még ezzel a szimbólummal is lépten-nyomon egy kétezer éve történt tragédiára, kínszenvedésre emlékeztetni?
Ő szereti, ha kellemes, szép, vidám, mókás dolgok veszik körül. Nehéz ezzel vitatkozni, különösen ilyen megközelítéssel. A kereszt titkát nem könnyű megérteni, a kereszt titka egyben életünk titka. A kereszt a szkeptikusnak botrány, a hívőnek erőforrás. Egyikünk élete sem mentes a kisebb-nagyobb „keresztektől”.
„Az ember itt a földön nem is annyira lépésről lépésre vándorol, mint inkább keresztről keresztre száll” – írja Pilinszky János.
Eötvös József is jelképet fedezett fel benne: „Ha két darab fát összeteszünk, kereszt lesz belőle. Ez szép allegória a házasságra.”
Érdemes megtanulni a kereszt filozófiáját, mert ha jön, márpedig jönni fog, nem ér meglepetésként, és nem roppanunk össze alatta.
„Tudatosan abszolút ateista vagyok, de nem mondom ki, mert ha Bachot nézem, nem lehetek ateista. Akkor el kell fogadjam azt, ahogyan ő hitt. Ott minden pillanatban imádkozás van... (...) Egy Bach-fúgában ott van a keresztre feszítés... a zenében folyton keresem a szögbeveréseket... ez kettős látás. Az elmémmel biztosan nem fogadok el semmit. De az elmém nem sokat ér. Az, hogy valami transzcendentális... az nekem állandóan jelen van.” (Kurtág György)
Pilinszky János : Keresztről keresztre
(részlet)
Az ember itt a földön nem is annyira
lépésről lépésre vándorol,
mint inkább keresztről keresztre száll.
Már geometriai formáját tekintve is a kereszt:
találkozás és ellentét, tiszta ellentmondás.
Tragikum és reménység egyszerre.
A teljes elhagyatottságnak és
kiszolgáltatottságnak ama metszőpontja,
ahol a lélek egyedül képes önmagát végül is
egészében és véglegesen Isten kezére adni.
Az első kereszt a gyerekkor keresztje.
Félelemből és bizalomból ácsolták.
A második kereszt a kamaszkoré.
Egyik ágának fölismerés,
másik ágának tévelygés a neve.
A harmadik kereszt a felnőttkor keresztje.
Széthúzó találkozó két ága.
Most kell beilleszkednünk a világba,
s ugyanakkor megtanulnunk lemondani róla.
Az utolsó kereszt az öregkoré.
A legsúlyosabb és a legkönnyebb kereszt,
mivel az utolsó.
Olajfák kertje, agónia a neve. „A többi kegyelem.
A többi tiszta csend…”
A többi: a kereszt, minden ellentmondás fölülmúlása,
végleges elnémulása. Végre és végül a béke-
mindennel és mindenkivel.
A kereszt tragikus metszőpontja ugyanis
legfőbb vigaszunk, reménységünk helye is.
S hogy ez a találkozás lehetséges,
arra csak az a magyarázat van.
Az, hogy túl mindenen, már itt a Földön
egyek vagyunk az Atyában.
fotó: pixabay.com