Ahogy napjainkból az esős, ködös ősz beálltával fogy a fény, lelkünk is lecsendesedik, és ráhangolódva a természetre, kész szembesülni az elkerülhetetlennel. Vannak kultúrák, amelyek különféle hiedelmekkel és a hozzájuk kapcsolódó szokásokkal (ld. halloween) enyhítik az elmúlással való szembesülés szomorúságát. A kereszténység számára a halál nem a vég, nem pont a mondat után, hanem vessző, amely folytatást jelez. Átmenet a földi életből az öröklétbe. A keresztény hit a remény vallása.
„Van egy nap, amikor kimegy a falu a temetőbe, virággal és fénnyel, ami elmúlik, és békével, szeretettel, ami nem múlik el. Nincs már ezen a napon fájdalom, csak enyhe távoli szomorúság úszik a táj felett, mint maga az ősz bánatos, ködös álomra készülő ragyogása.” (Fekete István)
Weöres Sándor
Bolero
Mind elmegyünk, a ringatózó fák alól mind elmegyünk,
a párás ég alatt mind indulunk a pusztaságon át
a száraz ég alá, ahányan így együtt vagyunk,
olyik még visszanéz, a holdsugár a lábnyomunkba lép,
végül mind elmegyünk, a napsütés is elmarad
és lépdelünk a csillagok mögött a menny abroncsain,
tornyok fölé, olyik még visszanéz és látni vágy,
hullott almát a kertben, vagy egy bölcsőt talán
ajtó mellett, piros ernyő alatt, de késő már, gyerünk,
ahogyan a harangok konganak, mind ballagunk
mindig másként a csillagok mögött, a puszta körfalán,
ahányan végre így együtt vagyunk, mind elmegyünk.
fotó: pixabay.com
