2025. 05. 09. péntek - Gergely, Roland
Keresés
FRISS

Vasárnapi mokka

Tegnap a római Szent Péter téren elbúcsúzott a világ az irgalom pápájától. Igen, a világ, mert Ferenc pápára más felekezethez tartozók és nem hívők is tisztelettel tekintettek. 

Legfontosabb üzenete az elfogadás, a megbocsátás, az irgalom szavakban foglalható össze, melyek tanításának kulcsszavai is egyben: 

„Mivel olyan mértékben lesznek velünk irgalmasok, ahogyan mi is irgalmasok voltunk másokkal, érdemes bőkezűen mérnünk az irgalmat, a megbocsátást. (…) Az irgalom megnyitja az elme ajtaját, hogy jobban megértsük Istennek és saját létezésünknek a misztériumát. Az irgalom megérteti velünk, hogy az erőszaknak, a haragnak, a bosszúnak semmi értelme sincs, és az első áldozat éppen az, akit ilyen érzések töltenek el, mert így megfosztja magát saját méltóságától. Az irgalom megnyitja a szív ajtaját is, és lehetővé teszi, hogy kifejezzük közelségünket főleg azokhoz, akik magányosak és kirekesztettek (…). Az irgalmasság felmelegíti a szívet, és fogékonnyá teszi a testvérek szükségletei iránt azáltal, hogy osztozásra és részvételre indít. Az irgalmasság végeredményben arra késztet mindenkit, hogy az igazságosság, a kiengesztelődés és a béke eszköze legyen.”

fotó:piaxabay.com

hirdetes
hirdetes