„Ha nagy csapás, lelki fájdalom ér, mindenekelőtt gondolj arra, hogy ez természetes, mert ember vagy. Mit is képzeltél? Ember vagy, tehát kedveseid meghalnak, barátaid elhagynak, s minden, amit gyűjtöttél és szerettél, elrepül, mint a por a szélviharban. Ez nem csodálatos, hanem a természet rendje szerint való, ez az egyszerű és természetes. Inkább az a csodálnivaló, hogy nem érnek mindennap nagy csapások. Ember vagy, tehát szenvedned kell; s szenvedésed nem tart örökké, mert ember vagy.” (Márai Sándor)
Mondhatnánk erre: enyhe vigasz. De legalább némileg megnyugtató, hogy a bölcs gondolkodók szerint is könnyebb átélni, elviselni az elkerülhetetlen veszteséget, a szenvedést, ha lázadás, zúgolódás helyett képesek vagyunk elfogadni mint az élet velejáróját. Sokat enyhít a fájdalom, a szenvedés súlyán, ha áldozatként a másikért vagy másokért vállaljuk. De még az értelmetlennek tűnő fájdalom vagy szenvedés is könnyűvé tud válni, ha az ember felajánlja (vezeklésül) valakiért vagy valamiért. Ám ez csak a keresztény lelkületben élők kiváltsága.
fotó: pixabay.com