A reggel már hűvös. Az ablak előtt nedves levelek tapadnak a járdához. Néha kisüt a nap. Egy időre felragyog a szemközti ház fala. Tegnap még sietve mentünk végig az utcán. Most megállunk egy pillanatra. Egy sárguló fa miatt. Egy nyitott kapu miatt.
„A világ elegáns volt és illatos" – írja Márai Sándor az októberről.
A mondat A négy évszak lapjain olvasható. Egyszerű mondat. Mégis ismerős érzést ébreszt. Az őszi levegőnek különös illata van. Nedves föld, avar, érett gyümölcs. A színek is mélyebbek. A délutáni fényben egy régi kerítés is szebbnek látszik. Most olyan részleteket is észreveszünk, amelyek mellett máskor elmentünk.
Pedig időnk most sincs több. Ugyanúgy várnak a feladatok. Csörög a telefon. Válaszolni kell a levelekre. El kell intézni a tegnapról maradt ügyeket. Néha már reggel a nap végén járunk gondolatban. Kilépünk az ajtón. Az égre sem nézünk fel...
Különös, mennyi mindent tudunk a világról. Értesülünk távoli eseményekről. Ismeretlen emberek véleményét olvassuk. Figyeljük, ki mit mondott. Aztán azt is, ki mit válaszolt rá. A mellettünk ülő emberre azonban alig nézünk. Csak később jut eszünkbe a hallgatása. Szokatlanul csendes volt. Talán kérdezhettünk volna tőle valamit. Talán lett volna mondanivalója.
Egy októberi vasárnapon tovább maradhatunk az asztalnál. Tölthetünk még egy kevés kávét. Meghallgathatjuk egymást. A szokásos kérdéseken hamar túljutunk. Elmondjuk, mi történt a héten. Aztán egy ideig hallgatunk. Néha éppen ekkor kezdődik az igazi beszélgetés. Szóba kerül az is, hogyan éltük meg a történteket. Mi bántott. Minek örültünk. Mitől félünk.
Az évek múlásával egyre több ilyen pillanatot őrzünk. Egy ebédet. Akkor még mindenki ott volt. Egy sétát. Akkor nem gondoltuk különlegesnek. Valakinek a mozdulatát. Ahogy elénk tette a csészét. A nagy események dátumát néha elfelejtjük. Ezek az apró részletek mégis velünk maradnak. Egy hangot őriznek. Egy arcot. Egy régi otthon melegét.
Októberben könnyebben eszünkbe jutnak azok is, akik hiányoznak. Egy illat felidézi a régi konyhát. A vásárban meglátott pecsenye egy gyermekkori délutánt. Egy bizonyos fény valakinek az ablakát. Az emlékezés ilyenkor fájhat. Mégis jó egy kicsit időzni benne. Felidézni, amit kaptunk.
A hónap elején még sok a szín. A kertben akad virág. Délután néha kabát nélkül is kiülhetünk. Csak néhány percre. Jó volna ezt is megengedni magunknak. Nem mindig a következő évszakot várni. Megérkezni ebbe az októberbe. Észrevenni ezt a vasárnapot. A fényt az asztalon. A kávé illatát. Az embert, aki most itt van velünk.
Talán egy rövid hálaadás is megszülethet bennünk. Ezért a napért. Az otthonért. A megosztható kenyérért. A beszélgetésért. Azokért, akik szeretnek.
fotó: pixabay.com