2025. 03. 20. csütörtök - Klaudia, Víťazoslav, Klaudius
Keresés
FRISS

Így telt a farsang az oviban

Február 18-án és 19-én megtelt a Temető utcai óvoda jelmezes kisgyermekkel, kiknek hatalmas élményt jelentett ez a két nap.

A keddi program sajnos, elmaradt, ugyanis a bábelőadók, akik az intézménybe érkeztek volna, lebetegedtek, így a gyerekek a saját osztályukban buliztak, majd mindkét osztály felment a nagycsoportosokhoz, ott tartottak zenés-táncos bulit.

A szerdai nap pedig Kéri Denisa érkezett a kicsikhez, aki farsangi műsort adott nekik, vele együtt táncoltak és énekeltek. Ezt követően sütiket és további finomságokat ehettek, valamint almalével koccinthattak. Mindenki elmondta, minek öltözött, és készült róluk fotó is. Nagyon fantáziadús jelmezeket láthattam aznap. Ezt követően táncolhattak a lufik között, míg el nem jött az ebédidő.

Sajnos, az óvodában is tombol a járvány, így a sok kis beteg miatt március 3-án, a tavaszi szünet után ismét lesz az óvodában egy utó farsangi buli, amikor bepótolják a bábelőadást. Fodor Denisza, az óvoda igazgatónője elárulta, hogy egy bohóccal is szeretnék a gyerekeket meglepni. Elmesélte továbbá, hogy már gőzerővel készülnek a közelgő bőgőtemetésre, majd hamarosan húsvétváró és anyák napja is lesz, amire szintén nagyon sokat készülnek és gyakorolnak az ovisok az óvó nénikkel egyaránt. Igyekszünk mindenről tudósítani az olvasóinknak!

Nemrég megrendezésre került a hagyományos ovibál is, s a befolyó pénzösszegből két osztályba szeretnének még interaktív táblát, hogy a gyerekek játszva tanulhassanak. Olyan jól sikerült a bál, hogy szeptemberben a szülőkkel együtt az óvoda egy batyus retró bulit tervez, amire szintén sok szeretettel várnak mindenkit!

fotó: Bott Noémi

hirdetes
hirdetes